Kritizálj, ha mersz! (A visszajelzésekről)

Benned van az X faktor?

Napok óta foglalkoztat a téma több megközelítésből is. Bár ez csak marginálisan kötődik az álláskeresésekhez, feltétlenül fontos témának tartom, érdemes beszélnünk róla.

Mindig is érdekelt a tehetség (def: többet tud, mint amire megtanították), és a tehetségfejlesztés, sokat foglalkoztam a témával hobbiszinten is. Az egyik olyan hely, ahol ez nagyon előtérbe kerül és az aspektusai jól megfigyelhetők, az a tehetségkutató műsorok (X faktor és társaik, elsősorban nem a magyar, hanem a külföldi verziók Simon Cowellel) világa. Már abból is sokat lehet tanulni, ahogyan ők visszajelzést adnak a versenyzőknek, de nem ez az, ami számomra a legtanulságosabb.
Hanem az, amikor láthatóan tehetségtelen emberek mennek el a válogatásra, és kínos produkciókkal égetik magukat. Ezt a részét nem tartom élvezetesnek, és át is tekerek felette, de egy fontos kérdést felvet: vajon hogy jutnak el ezek az emberek idáig? Soha senki, a barátaik, a rokonaik, a szüleik nem mondják meg nekik, hogy nem jó, amit csinálnak? Ennek a helyzetnek az alváltozata az, amikor a műsorban negatív visszajelzést kapnak a zsűritől, akkor dühöngenek, és agresszívak, néha még a stúdió berendezése is látja ennek kárát.

Tehát a kérdés: ezeknek az embereknek soha senki nem mondta meg, hogy nem elég jók? Lehet, hogy éveket, évtizedeket pazarolnak valamire, amiből aztán alig tudnak felállni? Vajon csak az x faktor versenyzőkre igaz ez?

Szerintem a visszajelzések nagyon fontosak, mégis nagyon ritkán élünk vele, nem kapjuk, és nem adjuk. (Vagy nem halljuk, de az más kérdés: szervezetfejlesztői múltamban a legfontosabb, amire vezetők figyelmét fel szoktam hívni: megszűntél vezetőnek lenni, ha nem hallod meg a visszajelzéseket a munkádra vonatkozóan.) És ezzel eljutunk odáig, hogy nem tudjuk, hol a helyünk a világban, hogy miben vagyunk jók, és miben nem, milyen állásra van értelme pályáznunk és milyenre nem.

Egy fejben gyorsan számolt statisztika szerint az elutasított jelöltjeink nagyon nagy hányada (kb 95%-a) úgy jön vissza úgy a második körös interjúkról, hogy szerinte az nagyon jól sikerült. Közben a munkáltatótól pedig jól megalapozott negatív visszajelzést kapunk. Eddig egyetlen olyan ember volt, aki negatívnak érezte az eredményt úgy, hogy az pozitív volt.

Azt gondolom, ilyen helyzetek (műsorválogatók és interjúk is) azért tudnak kialakulni, mert félünk kritikát adni és kapni is, egyszerűen ez nem része a hétköznapi életünknek. Mert fáj(hat). Pedig sokszor segít irányba állni. Javasolom, hogy vezesd be a hétköznapjaidba azt is, hogy adsz, és azt is, hogy kapsz (kérsz) visszajelzést. A jó kritika megfogalmazására most nem térnék ki, millió helyen találsz erre infót a neten, én sem tudok jobbat, mint ami máshol már le van írva. Csak vezesd be.

(Árnyalja a képet, hogy a kritizálással természetesen túlzásba is lehet esni, és könnyen válhat destruktívvá, de erre majd legközelebb visszatérek. Egyelőre csak gyakorolj.)

állást keresekmunkatársat keresek

Photo by mentatdgt from Pexels