Mikorra? Tegnapra.

Munkaadóként, azaz munkatársat kereső vezetőként sokaknak ismerős lehet a fenti cím.

A gazdasági racionalitás arra ösztönöz ugyanis sok céget, hogy a bővülést az utolsó, vagy az utolsó utáni pillanatra halasszák költségvetési okokból, és csak akkor vegyenek fel plusz embert, ha az már a munka mennyisége vagy az üzlet bővülő volumene miatt már elkerülhetetlen. Ekkor viszont már azonnal, vagy inkább már tegnapra van szükség az új kollégára. Nem más a helyzet akkor sem, ha valaki távozik a cégtől, és a helyére kell valakit rövid időn belül, ideális esetben még a távozása előtt felvenni.

Egy munkatárs felvételekor tehát az egyik kritikus sikertényező az idő, a ma elérhető megoldások közül kevés támogatja azonban a gyors kiválasztást.

Nézzünk néhány gyakorlati példát. Tegyük fel, hogy a hirdetés szövege és a munkaköri leírás gyorsan elkészül, mivel nem csak a szavak szintjén sürgős a felvétel, de úgy is kezeljük azt.

Ha speciális a munkakör, vagy komolyabb tapasztalatokkal rendelkező kollégára van szükség, azaz keresleti a piac, akkor fejvadász cég bevonása lehet szükséges. Itt briefing-re, a pozícióval kapcsolatos orientációra van szükség, majd indul a keresés, a fejvadász előinterjúi következnek, és tipikusan hetek telnek el, mire az első jelölt önéletrajzát megkapjuk.

De tegyük fel, hogy átlagos munkakörről van szó, így álláskereső portálokon való hirdetéshez is folyamodhatunk. Itt mások a lassító tényezők. Sok éves gyakorlati tapasztalatom az, hogy bármennyire is precízen vannak megfogalmazva a hirdetésben a "muszáj" paraméterek, melyeknek a jelölteknek meg kell felelnie, sok álláskereső mindenre pályázik, ami csak megjelenik és számára szimpatikus ("mit veszíthetek" alapon), így munkaadóként egy nagy halom olyan pályázaton is át kell rágnom magam, melyek egyáltalán nem relevánsak. Nem ritka, hogy egy-egy hirdetésre több száz önéletrajzot is kapok, azonban csak 1-1 olyan van köztük, amelynél érdemes továbblépni.

Vezetőként a legnagyobb kihívást tehát a jelentkezőknek a keresési feltételeknek, a "hard requirementeknek" megfelelő megszűrése jelenti, ami sok idő (azaz sok munkaóra és költség), és főleg, sok időveszteség a megfelelő jelöltek megtalálásáig.

A BeMyBoss egyik előnyét én abban látom, hogy ezt a kritikus szakaszt jelentősen lerövidítheti az ígért intelligens "matching" technológia, és csak azokat a CV-ket engedi a munkaadókhoz, melyek a munkáltató kritériumainak megfelelnek, legyen szó akár iparági vagy munkaköri tapasztalatokról, nyelvtudásról, vagy bérigényről.

A szerző egy nemzetközi IT startup értékesítési vezetője.